Hírek > Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe

2021 maj 06


Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi Világnapot. Az esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában.
A magyar baromfiszektor alapvető törekvése, hogy továbbra is biztonságos, jó minőségű termékekkel lássa el a hazai fogyasztókat, ezen felül pedig versenyképes exportot bonyolítson le. A nemzetközi szintű világnap bevezetését a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezte, és a javaslatot az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC), a Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) és a tudományos baromfis világszervezet (WPSA) is támogatta.

A Baromfi Világnap legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában. Világszinten ma már a baromfiszektor számít a legnagyobb állattenyésztési ágazatnak, mivel a Föld lakossága baromfihúsokból fogyasztja a legtöbbet. A jövőben pedig a piaci szereplők még nagyobb feladatok elé néznek, mivel a Föld népességének ugrásszerű növekedése óriási kihívást jelent a fogyasztók hosszú távú, biztonságos fehérjeellátásában is.

Az elmúlt időszakban a világméretű koronavírus-járvány hatásait a baromfiágazati vállalkozások is megérezték, de európai szinten az ágazatnak a madárinfluenza is komoly károkat okozott.
A szektor szereplőinek számos további kihívással, így például az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) következményeivel vagy az antibiotikum-használat problémáival is szembe kell nézniük, és reagálniuk kell a magas takarmányárak miatt kialakult új piaci helyzetre is. A BTT felhívja a figyelmet arra, hogy az állatitermék-előállítás takarmányszükségletének biztosítását nemzetbiztonsági kérdésként kell kezelni, és ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely az állattartók számára folyamatosan garantálja a biztonsági takarmánykészleteket.