AMIT LÁTNIA, HALLANIA KELLETT VOLNA!

 

 


Kedves Partnereink, tisztelt Érdeklődők!

 

 

A COVID-19 pandémia miatt elmaradt az idei,  május 7-8-9 re tervezett hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A személyes találkozás élménye ebből adódóan nem helyettesíthető, de kárpótlásul megjelent az Agro Napló és a Hód-Mezőgazda Zrt. közös online  kiadványa a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával.

Az „Amit mindenképp látnia kellett volna 2020”  az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon című kiadvány célja: az elmaradt  kiállítás  „helyett” szakmai információk azokról a termékekről, technológiákról és szolgáltatásokról, amelyeket Hódmezővásárhelyen  szerettünk volna kedves látogatóinknak, partnereinknek bemutatni. 

A Vitafort Zrt. egészségtudatos takarmányozási stratégiájának fontos állomásaként a feltárt lenmagos takarmányozás rendszeréről és eredményeiről tudósítunk a kiadvány 17. oldalán. Letölthető innen.

 

*** *** ***

 

A koronavírus-járvány olyan gyors és világméretű gazdasági változásokat okozott, amelyekre nem készülhettek fel a magyar agrárgazdasági szereplők. Az egészségügyi válsághelyzetben rengeteg hazai és nemzetközi szintű korlátozó intézkedés, illetve támogatási döntés született, amelyek az agráriumot is alapvetően érintették. A magyar agrárgazdaságnak ráadásul most nem csak a koronavírus kedvezőtlen hatásaival, hanem – további víruscsapásként - a madárinfluenzával és a sertéspestissel is meg kell küzdenie.

A Portfolio Online Agrárkonferencia  bemutatja, miként lábalhat ki a magyar agrárszektor a jelenlegi válságból, milyen piaci és szabályozási változásokra lehet a közeljövőben számítani, hogyan alakul az agrártámogatási környezet, illetve a gazdasági nehézségek elmúltával lehet-e profitálni a kialakult rendkívüli helyzetből?

Kulik Zoltán vezérigazgató az  „Agrárpiaci sokk után – Mikorra várhatjuk a visszarendeződést? elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen számolt be az állattenyésztés és a takarmányozás helyzetéről. Itt meghallgathatja.

 Az összefoglaló forrása: Portfolio Vírusválság: veszít vagy nyer a magyar agrárium?