Hírek > Vitafort Országos Partnertalálkozó 2013

2020 maj 19


Rendkívül nagy érdeklődés kísérte vállalatunk legrangosabb szakmai eseményét, a Vitafort Országos Partnertalálkozót. Partnereink az ország minden pontjáról ellátogattak hozzánk, s az előadóterem zsúfolásig megtelt. Néhányan már csak a kerthelyiségben kihelyezett kihangosítón követhették az előadásokat.

         
Kulik Zoltán vezérigazgató úr rövid megnyitóval köszöntötte a jelenlévőket majd ismertette a cég 2012 éves eredményeit. A szakmai programok sorát ezúttal a magyar mezőgazdaság helyzetét áttekintő előadásával a Vidékfejlesztési Minisztérium részéről Dr. Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.

 

Ezt követően várakozással  tekintettünk a tejágazat kihívásait ismertető és a 2015-ben esedékes tejkvóta kivezetéssel kapcsolatos feladatok és lehetőségek bemutatására, Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója előadásában.

                                                                                        

A szünetet követően került sor az InVivo NSA sertés takarmányozási szakspecialistája, Samuel Eon előadására
" A takarmányértékesülés optimalizálása a sertéshízlalásban" címmel.

 

A szakmai előadásokat Dr Gábor György, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet munkatársa zárta. Előadásában egy uj szolgáltatást mutatott be, amellyel tovább bővül a Vitafort által partnereinek nyújott szakmai szolgáltatások köre. A CattleEye új eszköz a tejtermelés gazdaságosságának növelésére, ezúttal a termékenyülési és involúciós zavarok megelőzésén keresztül.

                   

A hivatalos programot kérdések és hozzászólások követték majd kezdetét vette az Országos partnertalálkozó második része. Az idő kegyes volt hozzánk és végig jó időben zajlott a kerti programunk is.
 
  


Vendégeinknek ezúttal olyan Vitafort "dobogós" termékeket mutattunk be egy kis kiállítás keretében, amelyekre nagyon büszkék vagyunk és amelyek vállatunk innovációs tevékenységét minősítik!. Dobogóra került a tavalyi első termék díjas helyezésünk (Duo Pass termékcsalád) után 2013 ben a Mela Dry termékcsalád.

                                         

    

Idén is várta az "Együtt a sikerért a magyar termékúton", kóstólóval egybekötött termékbemutató vendégeinket.

   

Bemutatkozott a Vitafort Zrt-vel együttmûködő K&H Bank valamint a kiváló minőségû borjú boxokat
gyártó Agroplast cég állította ki termékeit.

   

                                           

Újdonságként idén kinyitott a Vitafort cukrászda, ahol házi sütemények várták az édesszájú partnereket.
A "Segítsüti" akcióval kolléganőink páratlan ízû és szépségû süteményeire befolyt összeget az agrár szakember utánpótlás képzés támogatására ajánlottuk fel, utat nyitva ezzel a Vitafort társadalmi hozzájárulás új fejezetének.

     
A szabadtéri programon jó barátaink,  Lagzi Lajcsi és a kecskeméti Karaván együttes szórakoztatták vendégeinket, mialatt szakmai elismerések átadására került sor.

     

Záróakkordként ismertettük a Vitafort Bárkája, partnereinknek meghirdetett fotópályázat eredményeit.

     

Ezúton is köszönjük minden kedves Partnerünknek, hogy részvételével megtisztelte rendezvényünket!

                                                             A jövő évi viszontlátásig!

Egervári Ildikó
Vitafort Zrt.
marketing és kommunikáció