Hírek > Szarvasmarha telep avatás Mágocson

2020 maj 19


Május 7-én abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy részt vehettünk a mágocsi Makrom Kft. új szarvasmarha telepének ünnepélyes avató ünnepségén. Az eseményen közel száz meghívott vendég vett részt, Gráf József, földmuvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr valamint Honig Mária, Mágocs polgármestere is köszöntötte az egybegyulteket. Az avató ünnepséget követoen a vendégek Kubik Zoltán úr kalauzolásával megtekintették az újonnan létesült szarvasmarha telepet. A Vitafort Zrt. nevében gratulálunk és sok sikert kívánunk a jövore!

Mágocs város, a Mecsek hegységtol északra Baranya megyében elhelyezkedo település mind történeti múltjánál mind a térségben betöltött szerepébol eredoen a környék egyik legjelentosebb települése. A település adottságai miatt a mezogazdasági tevékenységek közül elsosorban az állattenyésztés meghatározó. 

                              

Részletek Kubik Zoltán a Makrom Kft. ügyvezeto igazgatója megnyitó beszédébol:

"Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt vendégeink!
 
Társaságunk tulajdonosai nevében tisztelettel köszöntöm Gráf József miniszter Urat és minden kedves vendéget, jelenlévot. Megköszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték mai rendezvényünket. 
 
A világnak egyre nagyobb gondot jelent a szaporodó népesség élelmezése. Ennek ellenére az Unióban tejtermelésbol túlkínálat van. A felgyorsult elgépiesedett, modernizálódott világban az emberek táplálkozása a gyors étkezdék, félkész ételek fogyasztására szukül , sajnos a tejtermékek fogyasztása is csökken ezáltal.
 
A gazdasági világválság hatására kevesebbet tudnak költeni az emberek a magyar minoségi termékekre.  Ezáltal a külföldi, olcsó, szintetikus anyagokkal ellátott, nyers tejet helyettesíto tejtermékeket vásárolják meg, ami a magyar piacot elárasztotta. (pl.a szlovák tej). De a tejre továbbra is szükség van! Romániában a tej minoségével vannak gondok, sot tej importra is szorul. Kínában  egyre népszerubb lett a tej fogyasztása.
 
De szukítsük le gondolatainkat saját házunk tájára. Rájöttünk, hogy ezzel a meglévo elavult technológiánkkal nem lehet minoségi versenyképes tejet eloállítani. Két választásunk volt vagy felszámoljuk az állattenyésztést és ezzel munkahelyeket is szuntetünk meg, mint ahogy nagyon sok gazdaság tette. Ok eladták a növendék állatokat külföldre és vágóhídra, ami azt vetíti elo, hogy 4- 5 évig genetikailag lehetetlen az újra termelés beindítása. Mivel Mágocs környezetében osidok óta az állattenyésztés volt a meghatározó, mert a földek rosszminoséguek, ezért a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy belevágnak a fejlesztésbe.
 
A telepfejlesztésének gondolata kezdetektol fogva tudott volt, de 5 éve erosödött meg az elképzelés a megvalósításhoz. Próbálkoztunk az AVOP keretében, de ez sajnos nem ezt a lehetoséget célozta meg. A miniszter úr törekvésének köszönhetoen az  EMVA- ÁTK keretében lehetoség nyílt a fejlesztésre, amit meg is ragadtunk és elkezdtük megépíteni az itt látható telepet. A fejlesztés 2 ütembol áll, egy teljesen új technológia bevezetésébol és a régi épületek felújításából. Az itt látható technológia, amikor elindult a beruházás 2008.oszén még Magyarország ezen a téren nagyon kezdetleges tapasztalatokkal bírt. Ez abból adódott, hogy közel 40 éve nem volt ilyen mérvu technológiai fejlesztés a szarvasmarha ágazatban.
 
Társaságunk tagja több szakmai szervezetnek, ennek köszönhetoen több országban (Dániában, Olaszországban, Németországban, és Angliában) megtekinthettünk szarvasmarha telepeket. Ahol megismerkedhettünk ezzel az állattartási technológiával. A látogatások során rájöttünk, hogy ok 10-15 évvel elorébb járnak ezen a téren. Döntésünk egyértelmu volt, ha fejlesztünk, akkor a modern technológiát kell választani.  

        

                                       

  
A mágocsi Makrom Kft. története dióhéjban

Társaságunk 1992 ben, 18 éve alakult, fo tevékenységeink közé tartozik a szarvasmarha tartás és a   tejtermelés,  850 ha szántón és 150 ha legelon gazdálkodunk, dolgozóink létszáma 49 fo, az itt látható állattartó telepünkön 450 tehén és szaporulata található. Célunk a  600 –as tehenészeti telep kialakítása.
 
Társaságunk a fent említett pályázat keretében az Európai Uniótól és az államtól elnyert 54,88% -os vissza nem térítendo támogatással és az OTP banktól felvett hitel segítségével,  közel 840 millió forint értékkel kezdte meg , a szarvasmarha telep és trágya technológia korszerusítését, 2008 végétol.

Jelenleg 78%-os beüzemelési állapotban van, ami azt jelenti, hogy az új technológia beépítése elkészült, használatba veheto és a régi telep átalakítása folyamatban van.
 
Ezúton is köszönjük az OTP bank együttmuködését. A kivitelezok között vannak olasz, német, és belföldi cégek is, ezek közül kiemelném general kivitelezonket a Készenlét Zrt.-t és   a Milk Center Kft.-t, mint fo  technológiai szállítónkat.
 
Magyarországon a szarvasmarha ágazatban kevés ilyen beruházás valósult meg,ezért büszkék vagyunk, hogy mi is köztük lehetünk. Amiért köszönet illeti   a Földmuvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot , rajta keresztül a Magyar Kormányt és az Európai uniót is a beruházás támogatásáért."

A beruházás muszaki tartalmáról itt lehet részletesen olvasni.      


Összeállította:
Egervári Ildikó
Vitafort Zrt.
marketing és kommunikáció