Segítség az állattartóknak a telepi járványügyi fejlesztésekre
2020-01-24



A mezőgazdasági vállalkozók 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2018-ban, ez az összeg minden eddigi mezőgép-értékesítésnél nagyobb, a tavalyi év első háromnegyed évének értékesítési dinamikája pedig még ezt is felülmúlta – mondta Nagy István agrárminiszter az idei AGROmashEXPO megnyitóján szerdán Budapesten.


Nagy István emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdaság stabil növekedési pályára állt, teljesítményének emelkedése tavaly is folytatódott, kibocsátásának értéke elérte a 2776 milliárd forintot, 3 százalékkal meghaladva az előző évit. Tavaly az év első tíz hónapjában 4,4 milliárd euróval többet exportált a magyar nemzetgazdaság, mint amennyit importált. Jól jelzi a szektor erejét, hogy ebből a 4,4 milliárd euróból 2,7 milliárd eurónyi érték a mezőgazdasági termékek, élelmiszerek exportjából származik, tehát ennyivel nagyobb értékű mezőgazdasági terméket, élelmiszert adott el az ország, mint amennyit importált. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy az ez idő alatt exportált 7,8 milliárd eurónyi mezőgazdasági termék, élelmiszer értéke 9 százalékkal több, mint az az előző év azonos időszakában volt mérhető, joggal lehetünk büszkék az agrárium eredményeire.


Az állattartók napjaink egyik legégetőbb problémaköre, az állategészségügyi kockázatok kapcsán az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeinken történő megjelenésének elkerülése számos elérhető technológia alkalmazásával csökkenthető, ezek alkalmazásában pedig a tárca szintén segíteni kívánja a gazdálkodókat. Éppen ezért a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és fejlesztésekkel a leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés és baromfi ágazat számára - akik a madárinfluenza vagy éppen az afrikai sertéspestis veszélyétől szenvednek - 2020. március végéig újabb intézkedés történik.

    

A tervek szerint összesen 2 milliárd forint értékben, ágazatonként 1-1 milliárd forinttal újranyitja a minisztérium a Vidékfejlesztési Program ágazati állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázati felhívásait. Mégpedig úgy, hogy az újranyitott felhívás a telepi járványügyi fejlesztések támogatását célozza meg, így például a fertőtlenítő berendezések, a kerítés vagy éppen a telepi hullaégetők vásárlását, beállítását. A támogatás pontos feltételeit a következő hetekben véglegesítik a szakma szereplőinek véleményét is felhasználva. A gazdálkodók nagyobb fokú érdeklődése esetén pedig a szaktárca készen áll a források bővítésére is. Szeretnék ugyanis az összes megfogalmazódó igényt teljesíteni.