Hírek > Különdíjjal jutalmazták a Vitafort standját Kaposváron!

2020 maj 19


Idén eloször  vettünk részt a  Pannon Lovasakadémia területén megrendezett III. Kaposvári Állattenyésztési Napokon. A méltán népszeru rendezvénynek most is a Kaposvári Egyetem adott otthont, az egyetlen olyan hazai felsooktatási intézmény, ahol létezik állattenyészto szakember képzés.

Ebben az évben a mintegy 40 hektárnyi kiállítási területen ezer állatot és több, mint száz háttéripari kiállítót üdvözölhetett  Kaposvár. A kiállítás az idén már külföldi vendégeket is fogadott, hiszen hidegvéru lovakat hoztak a franciaországi Loire menti régióból a szakemberek, akik részt vettek a hidegvéru lófajta hasznosításának témakörében tartott konferencián is. A magyar és a nemzetközi eloadók részvételével megtartott tanácskozáson többen kitértek arra, hogy ilyen témakörben Magyarországon még nem rendeztek szakmai összejövetelt. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat állattenyésztési szakterülete is sikeresen hívta össze a szakembereket a hazai sertéságazat mai helyzetét elemzo tanácskozásra. Az égiek is kegyesek voltak ebben az évben, hiszen a kiállítás három napja alatt szinte nyári melegben tölthették el idejüket a látogatók.


                                      

A régióban már nagy népszeruségnek örvendo szakmai fórumon a Vitafort standja sok látogatót fogadott, szép számban jöttek el a környezo megyékbol partnereink. Külön öröm volt számunkra, hogy a Vitafort Zrt. standját a kiállítás szervezoi is elismerésben részesítették és külön díjjal jutalmazták.