Hírek > Kis szaloncukor-történelem

A karácsony egyik legfontosabb kelléke, a szaloncukor - a fenyofához hasonlóan - Németországból ered, népszeruségét mégis nekünk, magyaroknak köszönheti. Nem egyszeruen édességrol van szó, hanem egy olyan kiegészítorol, amit a jelenkor embere hazánkban nem nélkülöz az ünnepek idején. Akár felaggatja a fenyofára, akár nem.

Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet kizárólag mi magyarok készítjük. Pedig a fondant cukor - túltelített oldatból kikristályosított cukormassza -, amely minden szaloncukor ose és alapja, Franciaországból származik. Elso említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszeru csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítok kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szeru cukorka, Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukormuvesek hozták magukkal a fondant készítés tudományát. A XIX. század elso felében már ismerték és készítették a fondant alapú cukorkákat.

Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat.
Báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban leírja, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben eloször állított karácsonyfát Magyarországon. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Csak az 1800-as évek végétol terjedt el a szaloncukor készítés és vele együtt a karácsonyfa díszítés. 

                                                                 

A cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered, ezért nem meglepo, hogy Jókai még „szalonczukkedli"-nek nevezte. Kezdetben egyszeru cukorkaféleségeket, csokoládé golyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba.
A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. 1891-ben Hegyesi József „magyar-franczia szakács és vállalkozó" már tizenhétféle szaloncukor receptet említ. Akkoriban természetesen kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tuzön, lábasokban fozték a fondant-t. Hutötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az elso fondant-t készíto gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén. Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi muveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban orizték meg a kézi munkát. Sok kis muhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.

                                             
 
A budapesti Vendéglátó-ipari Múzeumban jelenleg is megtekintheto 30, különbözo színu régi szaloncukorcsomagoló sztaniolpapír, valamint egy „ricselo gép" is. Ez utóbbi egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját lehetett egy mozdulattal berojtozni. Hajdanvolt híres budapesti és vidéki cukrászdákban az inasoknak volt tisztük muködtetni.

Igen nagy becsben tartották ezt az édességet Erdélyben és a Felvidéken is, ahová magyar közvetítéssel került. Sokan meg sem ették, évekig orizgették az újabb és újabb ünnepre, mások csak a papírjára vigyáztak, abba csomagolták a következo évben a saját maguk fozte szaloncukrot.

 Külföldön nem ismerik, és nincs neve.Némi hasonlóságot az angol Christmas cracker-el mutat, amely úgy néz ki, mint egy óriási szaloncukor, állítólag abból indult ki kb. 150 éve. De abban nem édesség van, hanem papírkorona és valami apró ajándék. A legkisebb is legalább 10 centi, de az arasznyiak a legnépszerubbek.