Hírek > Baranyában a gondos takarmányozás mellett a teheneket simogatják is

2020 maj 19


                         
 
Ha simogatjuk a jószágot, a gondozást meghálálja – mondta a Kelet-Mecsek Kft. ügyvezetője, Mándy Lóránd a pécsváradi telephelyen rendezett szakmai találkozón, március közepén. Fontos a tejelő tehén genetikája, a jó tartási körülmény,a precíz -és gondos takarmányozás – tette hozzá Szegszárdy Imre, a Vitafort Zrt. értékesítési igazgatója. A fentieket nem vitatták a gazdák, ellenben volt okuk aggodalomra, mert hónapok óta csökken a tej felvásárlói ára, itthon és a nagyvilágban egyaránt.


Hogyan alakul, milyen jövő vár a tejtermelő ágazatra? – kérdezték március közepén a Szakmai kihívások a tejelő tehenészetek előtt címmel rendezett, a pécsváradi fórumra érkező gazdák Papp Lászlót, a Fino-Food Kft.kereskedelmi és beszerzési igazgatóját. Sajnos a tejtermelők nem dicsekedhetnek túlzott jövedelmekkel, a kereskedelem változatlanul nem hajlandó megosztani a saját hasznát.Papp László alapvető gondnak ítéli meg,hogy évek óta folyamatosan csökken a hazai tejfogyasztás mennyisége, tavaly 142 liter volt, az idei prognózisok újabb visszaeséssel számolnak. A felvásárlási árak egy év alatt 19 százalékkalcsökkentek, s további gyengülés várható.Visszaestek a tömegsajtok árai is, legutóbb például 20 forinttal. Eközben az állattartók és a tejfeldolgozó üzemek termelési költsége változatlan szintû, sőt, a legutóbbi fél évben 6,4 százalékkalnőtt. Papp László megjegyezte, azzal, hogy júliustól megszûnik a joghurt és a kefir készítése az egyik nagy tejfeldolgozó cégben Budapesten, a két termékcsoport kiskereskedelmiaránya a jelenlegi 60 százalékról 15 százalékra fog esni, a magyar joghurt és kefir helyétmég inkább az import készítmények veszik át.Az export-import alakította frisstej kínálat mellett további 300 millió liter tej értékesítése megoldatlan. A többletet a feldolgozók képesek lennének fogadni, ám visszakérdeznének, export lehetőségek híján, többlettermékeiketmegvásárolja-e a hazai vásárló? A tejtermékek fogyasztói árai a csökkenő belső fogyasztás ellenére is lefelé alakulnak, például a trappistának mondott sajtok kilóját 780 forintért mérik. A tej és tejtermékek esetében nem látnia folyamat végét.


Márciusban literenként 85 forint alá esett az átvételi ár. Ennél is aggasztóbb, hogy a tej többlet mennyiségetnem, vagy csak veszteséggel lehet exportálni,hiszen az európai túltermelés és az oroszországi embargó következtében a nekünk fontos olasz piacon, először 45 eurocentről 35 eutocentre majd 30-ra esett le az export ár. A német, lengyel és holland tejtöbblettel házaló kereskedők, a raktáron rekedt több ezer tonna sajtjaikkal az értékesítési útvonalak a dél-keletiországokat célozzák meg, lényegében elvéve a piacokat a magyar export elöl. A tej és tejtermék túltermelés következtében többek között Németországban bajba kerülnek a kistermelők, de a magyar gazdaságok is szembesülnek ezekkel a kihívásokkal. Azok tartják magukat, akik képesek csökkenteni a költségeiket. Várhatóan elárasztja az európai import hazánkat is, mert ugyan a kormányzat meghirdette a támogatási címeket, de későn,és máig nem ismert a támogatás összege.A célpárosítás jelentőségéről, a genetikában rejlő tartalékok feltárásáról szólt előadásában Szőnyi Viktor, a Sz-Consult Kft. ügyvezető igazgatója. Az állomány legalább 90 százaléka feleljen meg a gazda elvárásának, hiszen egy állattartó célja a fennmaradás, ennek útja pedig az állomány hosszú élettartamának elérése. A hosszú élettartam kulcsa a genetika, a tartásikörülmény és a takarmányozás – hangoztatta a szakember. Hozzá tette: az egyedek egyedisége a fontos, s nem az állomány átlaga, ugyanis a tehenek több jellemzője, mutatója szintetizálódik a hasznos élettartama alatt. Példáula laktációs szám akár néhány tized számmaltörténő javítása, vagy az anyai genetikai képességek kellő harmonizációja jelentős előrelépés.Szőnyi Viktor utalt rá, a nőivarú egyedek pozitív tulajdonságait kell összemozaikozni a bikák hibáival, ez által lehet nagy hatású fejlődést elérni. A funkcionális tulajdonságok esetében a párosításnak ugyancsak nagy a jelentősége, komoly eredményre vezet 2-3 generáció után.Vonalakra és korosztályokra, vásárolt vagy saját állományra stb. lebontva lehet a hibákat kijavítani, illetve eljutni a 90 százalékos elvárási értékhez. A pedigréből kiindulva példákkal igazolta, milyen sokszínû eredményre jutunk a párosítással. Erős genetikai nyomással javíthatóak az utódok tulajdonságai, elérhető, hogy egy kiváló bírálatú tehenünk legyen, holott az ük-ük anyjával még bajok voltak.



               
A takarmányozásról, a takarmányozás közvetlen hatásairól a tejtermelésre témakört Szegszárdy Imre, a Vitafort Zrt. értékesítési igazgatója és Molnár Ernő szarvasmarha szakspecialista összegezte: A Vitafort termékstruktúrájában meghatározóak a kérődzők, ezen belül is a szarvasmarha,tejelő állományok részére előállított takarmányok. Mind értékben mind pedig mennyiségben a Vitafort Zrt. forgalmának több mint 50%-át jelentik. A sertés és baromfi mellett a legmeghatározóbb állatfaj a termék struktúrában.”

A 34 éves múlttal rendelkező dabasi társaság takarmányait döntően a kérődző állatokat tartó gazdaságok vásárolják, főként a szarvasmarha etetésére. A különféle takarmánykeverékek, premixek és koncentrátumok etetéséhez szaktanácsot adnak a gazdaságoknak, igazodva az adott telephelyhez, illetve az ottani állomány igényeihez.

               

Molnár Ernő  szerint a jövő egyik sarokpontja a tömegtakarmányok táplálóanyag tartalmának javítása lesz. Javasolta, hogy az ún. jászol menedzsmentre a termelés növelése és az állatok egészsége miatt nagyobb figyelmet szenteljenek. Elhangzott, hogy előnyös az értékes melléktermékek (pl.WDGS, melasz) etetése. Ezektől a tejelőállítás költségcsökkentése mellett ízletesebb és jobb állagú teljes takarmánykeverék (TMR) várható. A tehenek termelési, szaporodásbiológiai szakaszaihoz igazodva felmerülő plusz igényeket célirányos, csak rövidebb ideig etetett termékekkel (takarmánykiegészítők, nyalótömbök), költséghatékonyan meg lehet oldani.A tejelő tehenek tömegtakarmány bázis növelhető korai betakarítású rozs szenázzsal.A klasszikus gabonanövényéből egy jó nyersfehérjéjû, jól emészthető erjesztett takarmány nyerhető. Viszont kellő figyelmet kíván, mert pl. a betakarítást a rozs 80-100 centiméter magasságához kell időzíteni, amikor a kalász még szárban van. Itt a jó minőség érdekében,a kétmenetes betakarítás mellett a minimum 30%-os szárazanyag, 17%-os nyersfehérje az elvárt. Helyi tapasztalatok mutatják a lucerna szenázs gazdaságosságot javító hatását. Szárazanyag %-tól függően 6-8 kg-ban etetve 6,8%- kal csökkentette az abrakigényt és 80 %-kala napraforgódra felhasználást.

A jó szenázs javítja a bendő mûködését, a tej beltartalmát.Genetika,jó tartási körülmények és minőségi takarmányozás Baranyában simogatják a teheneket Ha simogatjuk a jószágot, a gondozást meghálálja – mondta a Kelet-Mecsek Kft. ügyvezetője, Mándy Lóránd a pécsváradi telephelyen rendezett szakmai találkozón, március közepén.

A fentieket nem vitatták a gazdák, ellenben volt okuk aggodalomra, mert hónapok óta csökken a tej felvásárlói ára, itthon és a nagyvilágban egyaránt.A genetika, a jó tartási körülmények és a minőségi takarmányozás hangoztatása, sőt a jószág simogatása mellett mi hozzátesszük, azt is meghálálja egy állat, ha minőségi berendezéssel készítjük elé az etetni valót – mondta Bánki Loránd, az IKR Gépkereskedelmi Kft.ügyvezető igazgatója. Az általuk forgalmazott takarmányozó gépsorok közül kiemelte a KUHN márka silómaró, takarmánykeverő,szalmabefúvó, silóetető-szalmabefúvó, almozó-etető és takarmánykeverő gépek fantasztikus választékát, mely elérhető a cég termékpalettáján. A rendezvény végén bemutatásra kerület egy HEMAN 175C típusú csúszókerekes rakodó, amely már elérhető az IKR Gépkereskedelmi Kft kínálatában. A 60LE-s 4hengeres Cummins motoros gépet az állattartó gazdaságok számára rendkívülkedvező áron kínálták, akár 3 év garanciávalis. Egyes takarmányozó gépekből többre isfelhívta a figyelmet, hogy minden gazdaság megtalálhassa az állomány számának, az épület alaprajzának, az etetés módjának, a lefedés távolságának és a rendelkezésre álló traktorok alapján az igényeinek leginkább megfelelő gépeket. Országos szerviz és alkatrész ellátással biztosítják mindezen gépek gondtalan mûködtetését.
Bálint Tóth János

A fórumnak otthont adó Kelet-Mecsek Mezőgazdasági Kft. 2400 ha területen gazdálkodik. Zömében a hetvenes években épített istállókban jelenleg 400 Holstein-fríz tehenet és a szaporulatát gondozzák, az átlagos állatlétszám 800 db. Naponta 12 ezer kg tejet fejnek. Egy tenyésztő párosításnak köszönhetően három év alatt a 7200 kg mennyiségről 9390 kg-ra növelték az egy tehénre jutó zárt laktációs tejtermelést. A pécsváradi cégnek jelentős ágazata az állattartást is kiszolgáló növénytermesztés, valamint a mûszaki szolgáltatás és a vadgazdálkodás. Az 52 fős társaság mérleg főösszege 1,4 milliárd forint volt, a vagyona 800 millió forint, a várható eredménye 60 millió forint. A Kelet-Mecsek Kft-t a baranyai szarvasmarha telepek között tejtermelési mutatók alapján az 5. legerősebb, az országos listán a 120. helyet (2014. évi adat) foglalja el a 350 tehéntartó gazdaság alkotta mezőnyben. A Csókás-féle életteljesítmény vizsgálat alapján 2015. február hóban a 6. helyen állt
.


     
                                                                              

Forrás: Agro Napló

Egervári Ildikó
marketing és kommunikációs vezető
Vitafort Zrt.