Hírek > Baromfifeldolgozó üzem átadás Vietnámban

2020 maj 19


Nagy István agrárminiszter és Nguyen Xuan Cuong Vietnám mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere bilaterális tárgyalásokat folytatott, majd baromfifeldolgozó üzemet adott át október 24-én reggel Thanh Hoa tartományban.

A Master Good Kft. Thanh Hoa tartománybeli baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén Nagy István emlékeztetett arra, hogy
tavaly tették le ennek a baromfi tenyésztéssel és keltetéssel foglalkozó magyar-vietnámi vállalatnak az alapkövét. A tárcavezető hozzátette, hogy ez az együttműködés óriási elismerés a magyar vállalatoknak, amelyek a legmodernebb agrártechnológiát, innovációt helyezik előtérbe a működésük során. A 21. századi, piacképes agrárium felépítése elképzelhetetlen a nemzetközi együttműködések nélkül- hangsúlyozta a miniszter.

 

                                                  

    

Kiemelte, hogy a közös együttműködés 12 millió euró értékben jött létre, melynek nagy részét, 60 százalékát magyar gép- és technológiagyártók biztosították. A tervek szerint az első évben 20 millió a későbbiekben pedig 40 millió baromfit nevelnek és dolgoznak fel a csütörtökön átadott üzemben, ami minőségi fordulópontot jelent majd az ország mezőgazdaságában.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu


Az első magyar vállalkozás Vietnámban, amely termelésbe ruházott be.

A Master Good Kft. alapító tulajdonosai a Hanoitól 150 kilométerre lévő Thanh Hoa-ban valóban megkezdték a Kína nélkül is 500 milliós ASEAN-vámunióhoz tartozó országok piacaira történő belépést. A Master Good 60 százalékos többségi tulajdoni hányada mellett egy vietnámi takarmánygyártó vállalkozással közösen megalapították a Viet Avis nevű részvénytársaságot. A vegyesvállalatban a magyar cég adja a vezérigazgatót és a teljes szakmai és kereskedelmi menedzsmentet. Bárány László tervei szerint néhány év múlva ez a Vietnámban alapított vállalkozás éves átlagban 25-30 millió db csirkét fog levágni és értékesíteni, ugyanakkor hídfőállásként szolgál majd a Master Good baromfi exportjának növeléséhez, további Délkelet-ázsiai terjeszkedéséhez.

Az új baromfifeldolgozó üzemet a 430 ezer lakosú Thanh Hoa városának határában 2018 júliusában kezdték el építeni 12 millió eurós beruházással. A piaci lehetőségeket jól mutatja, hogy a város 150 km sugarú vonzáskörzetében mintegy 53 millió vietnámi fogyasztó él. Az idén októberben átadandó üzemhez egy korszerű hűtőházi és logisztikai rendszer is tartozik, amit már augusztusban szeretnének üzembe helyezni. Újabb üzem építésébe ebben a régióban egyelőre nem akarnak belefogni, de a tulajdonos szerint annak van realitása, hogy 6-10 éven belül további távol-keleti invesztíciókat is megvalósítanak.

Ezzel a befektetéssel a Master Good csoport az első magyar vállalkozás, amelyik termelésbe ruházott be Vietnámban.

Magyar állami támogatást nem vettek igénybe a pilot projekt megvalósításához. A vietnámi állam pedig úgy segíti a befektetést, hogy az igen magas földbérletadót tíz évre elengedi, a következő öt évre pedig, ötven százalékra mérsékli. Mivel Vietnámban minden föld állami tulajdonban van, a Master Good is csak ötven évre bérbe kapta meg az üzem hat hektáros területét. A földhasználati jog megszerzése a várható adókkal együtt Bárány László számításai szerint mintegy 420 millió forintjába kerül a magyar cégnek

 

                                                  


Forrás: boomonline.hu