Hírek > Az agrárkormányzat nem tervez állami gabonafelvásárlást

2020 maj 19


Magyarországon elegendo mennyiségu gabonaalapú takarmány áll rendelkezésre a takarmányozási igények kielégítésére - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Egy gabonakereskedo szerint idén 8-10 százalékkal csökkenhet a búza és a kukorica ára. 

                                                                                                  

A VM közleménye szerint Európában is van elegendo gabonaalapú takarmány. Az információt az Európai Unió illetékes munkacsoportjában és a Nemzetközi Gabonatanács 2011. január 20-i jelentésében is megerosítették - teszi hozzá a minisztérium. A tárca emlékeztet arra, hogy az elmúlt napokban számos "ellentmondó és nyugtalanító" hír jelent meg a gabonaalapú takarmány helyzetrol, ami a hazai állattenyésztés számára kedvezotlen piaci mozgásokat okozott. A közlemény szerint ugyanakkor csak kukoricából a hazai felhasználási igényeken túlmenoen több mint 3 millió tonna termett Magyarországon. 



Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy a takarmányárak – világpiaci, európai és hazai szinten is - a korábbiakhoz és a kívánatoshoz képest magasak. A mezogazdasági termékek – így a gabonafélék - ára nagymértéku ingadozásának kérdésével éppen ezért már a világ 19 legnagyobb gazdasággal rendelkezo országát és az Európai Uniót tömöríto G20-ak is intenzíven foglalkoznak - hívja fel a figyelmet a VM.  A jelenlegi piaci környezetben az agrárkormányzat nem tervez állami gabonafelvásárlást, hiszen az csak tovább emelné az amúgy is magas piaci árakat. A kormányzat más eszközökkel igyekszik az állattenyészto gazdálkodóknak segítséget nyújtani. Ebben az évben a tavalyinál jóval nagyobb támogatást - összesen 47 milliárd forintot - biztosít az állattenyésztéshez kapcsolódó különbözo támogatási jogcímekre. Folyamatban van az érintettek körére meghirdetheto kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozása, mely segítséget jelenthet a termelés fenntartásához. A vidékfejlesztési tárca a továbbiakban is minden lehetséges intézkedést megtesz a takarmánypiac és az állattartók helyzetének stabilizálásáért - áll a közleményben.

Eroteljes gabonapiaci áremelkedésre a kevés jó minoségu termény, az idojárás és a várható hozamok miatt számítani lehetett, de a bekövetkezett csillagászati árakra azért nem – mondta Molnár Attila, az InVivo Trading Zrt. gabonakereskedo cég kereskedelmi vezetoje. „Nem volt várható, hogy 65-68 ezer forint fölé emelkedik egy tonna búza ára, ezt a búza párizsi MATIF tozsdén jegyzett ára, de a paritáskülönbségek sem indokolták" - mondta. Kifejtette: most sem gondolja, hogy a tonnánkénti 70 ezer forint feletti étkezési búzaárak reálisak lennének, ugyanakkor a héten már 80 ezer forintért, azaz 306 euróért is kelt el a magyar piacon malmi búza, ami 35-40 euróval magasabb a 263-266 eurós MATIF tozsdei árnál. A kukorica hazai ára valamelyest alacsonyabb a világpiacinál, de Ravennában már megjelent áru Dél-Afrikából, tonnánként 240 euróért, azaz 65 ezer forintért, amennyiért a magyar piacon 57-60 ezer forintos árú kukoricát nem lehetne tengeri kikötobe vinni. A csökkenés, pontosabban az árak visszarendezodése tehát az év folyamán borítékolva van a búza és a kukorica esetében is, mindkét terménynél 8-10 százalékkal – vélekedett a szakember.

Forrás: agribusiness.hu