Hírek > Aratás a Ciszöv 49 Kft -nél

2020 maj 19


"A májusi eso aranyat ér" - tartja a mondás. Júniusban viszont kevésbé szoktak imádkozni a gazdálkodók csapadékért.

Ezúttal azonban a júniusi eso is aranyat ért - véli a megyei mezogazdaság szakigazgatási hivatal vezetoje. Gombár Mihály elmondta: megyénkben az elmúlt napokban összesen 30-50 milliméter közötti csapadék hullott. Az árpa aratása már a múlt vasárnap be is fejezodött volna Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ha nem jön az eso. Egy-két helyen fordult elo csak nagyobb zivatar. Vihar, jégverés elkerülte a térséget. Így ha meg is torpant a betakarítás, kárt nem okozott. Nem dolt meg a gabona, ami nehezíthetné az aratást. 
Sot, a búzánál teltebbé váltak a szemek, és javultak a kilátások a kukorica és napraforgó estében is. Ha nem jön a csapadék az árpa aratása már múlt vasárnap befejezodött volna, hatvan százaléka azonban már így is magtárba került. A minoséggel nincs baj, a hektáronkénti 3,6 tonnás megyei termésátlag pedig valamivel jobb a vártnál. Ahol öntöztek, ott még magasabb is.

Így például partnerünknél, a cibakházi Ciszöv 49 Kft.-nél. Túróczi János ügyvezeto igazgató elmondta, a 360 hektárnyi árpa felét öntözték, így 5,5-6 tonna körüli átlagterméssel számolnak. Eddig a termés 80 százalékát aratták le. A mostani eso az árpának nem használt, de talán nem is ártott, feltéve, ha nem folytatódik a csapadékos idojárás és betudják fejezni a betakarítást. A búzát az integrált területekkel együtt ezer hektáról takarítanak be. Öttonna körüli termést várnak, ami 20 százalékkal kevesebb, mint Cibakháza környékén szokásos.



MTI Fotó: Mészáros János

A megyében a repce érése elorehaladott állapotban van, így betakarítása összecsúszni látszik a búzáéval. Ez elsosorban a gabonatárlókba történo beszállításnál jelenthet problémát.

 

Forrás: www.agroland.hu